2014. március 9., vasárnap

1.fejezet

Supernova.... egy menő fiú csapat, akik 2007 novemberétől uralják az ázsiai zene toplistáit, most pedig Japánból repülnek éppen Amerika felé, hogy Los Angelesben elkészíthessék első angol nyelvű lemezüket, MV-jüket és később tarthassanak egy koncertet is, közben pedig tökéletesíthetik angol tudásukat, hisz jó ideig élnek majd ott.

Egy ideig mindenki izgatottan várta az új kalandokat, de néhány óra múlva úrrá lett rajtuk a fáradtság és elaludtak, kivéve Sungje-t. A fiúnak a Japánban tartózkodásuk jutott eszébe és a koncertjük előtti egy hét, mikor találkozott régi szerelmével, Saori-val. A lány vak volt, de ugyanakkor nagyon közvetlen és tévedésből cserediáknak hitte őt és a Supernova rajongójának.

Belé szeretett és ezt akkor be is vallotta neki, mikor a műtétjére készültek, ami által végre megszűnt volna a vaksága és teljes életet élhetett volna. Meglátogatta a többiekkel a kórházban, majd hatalmas koncertet tartottak, de mire reggel bement hozzá, már sehol sem volt. A nővére elmondása szerint valamikor hajnalban Saori felébredt és követelte, hogy láthassa őt. 

Testvére megmutatta neki a Six Stars albumukban lévő képét a lánynak, majd elmosolyodott és lehunyta szemeit. Soha többé nem ébredt fel. Azóta folyamatosan arra törekszik, hogy a munkáját a legjobban végezze és távol tartotta magát a szerelemtől, de helyette Kwangsoo, Yunhak és Geonil voltak szerelmesek. Mindhárman boldog párkapcsolatban éltek évekig, de most, hogy elutaztak onnan több, mint egy évre, érzik, hogy nem fog sokáig tartani.

Neki nincsenek ilyen tervei, legalábbis ami a szerelmet illeti, csak az éneklésre akar koncentrálni és a koncertre. Tudja, hogy sokan szeretik őket Amerikában is, ezért egy hét múlva lesz egy mini koncertjük, amiben 45 percen keresztül vegyesen adnak elő japán és koreai dalaikból. Hamar megnyugtatta magát és sikerült elaludnia.

Legközelebb arra ébredt, hogy társai keltegetik. Még volt legalább 30 percük a landolásig, de addig fel kellett ébredniük. Míg landoltak és a kávét szürcsölgette, az álmára gondolt. Egy kikötőben állt, a tengert nézte és egy lány volt vele, akit nem ismert. Először azt hitte Saori az, de rájött, hogy mégsem. Yunhak azonnal észrevette, hogy valami nem stimmel, ezért azonnal faggatni kezdte. Mikor elmondta neki mit álmodott, az idősebb csak annyit válaszolt rá, hogy két lehetséges dolog létezik: Vagy a múlton rágódik annyira és felzaklatta, hogy újabb szakasz kezdődik az életükben vagy pedig új szerelem vár rá.

Inkább az elsőt tartotta igaznak és így meg is nyugtatta magát. Miután leszálltak és felvették a csomagjaikat, egy kisbusz jött értük, hogy a szállásukra vigye őket. Los Angelesben lassan ebédhez készülődtek és ők is éhesek voltak már, így mielőtt a házukba vitték volna őket, ettek egy jót. Míg odaértek, igyekezett megjegyezni az utat és a telefonjába is beírta, hogy visszataláljon, ha esetleg séta közben eltévedne.

Mindannyian elfoglalták a szobáikat és pihentek kicsit a fárasztó út után, de ő képtelen volt rá. Mindössze egy óra forgolódás után összeszedte magát és elindult sétálni, mert össze kellett szednie a gondolatait. 

Eközben egy lány szaladt végig sírva Los Angeles utcáin. Addig futott, míg egy elhagyott mólónál találta magát. Nem ismerte a helyet, de hogy is ismerte volna, hisz az orvosok szerint amnéziája van, amit a korábbi baleset és az egyik legjobb barátnőjének halála okozott nála. Szerintük így védekezik az agya a fájdalom ellen. 

Nem is igazán akart ezzel foglalkozni, de abbahagyta a sírást, mikor körbe nézett. Egy gyönyörű helyen volt, ahol nem volt tömeg, sőt, most éppen egyedül volt és szinte azonnal megnyugodott. Ismerős volt a hely számára, mintha rengetegszer járt volna már itt. Csak gyönyörködni tudott a tájban és hirtelen minden gondolat eltűnt a fejéből. Épp a könnyeit törölgette, mikor a semmiből felbukkant egy ismeretlen srác.

Összezavarodva próbált egy ismerős dalt énekelni, de mindig beleakadt. Már sokadjára kezdett bele, mire megunta és segített neki. A srác a meglepettségtől tátott szájjal figyelte, de ő elkezdte a dalt.

~ Kokoro kara ima tsutae tai n da
itsumo tonari ni i te kure te arigatou


A srác azonnal folytatta, amikor abbahagyta.

~ Afureru kono kimochi kotoba ja tari nai
A namida yori mo fukai magokoro o ai to yobu no 


Szinte azonnal egymásra hangolódtak és együtt kezdték énekelni a refrént.

~ Anata no yume o boku ni kasane te
tsubasa hiroge te doko made mo tobi tai
Kokoro kara ima tsutae tai n da
tatta hitotsu no magokoro no arigatou
 
 
Ureshii koto mo kanashii koto mo
toki wa kirakira omoide ni kae te

iku sen no deai no naka de
meguriau kiseki o kizamo u

Anata no yume o boku ni kasane te
tsubasa hiroge te doko made mo tobi tai
Kokoro kara ima tsutae tai no wa
tatta hitotsu no magokoro no arigatou


Az éneklés végeztével úgy néztek egymásra, mintha ők lennének a gyógyír a másik bajára. Sungje kétség kívül megkönnyebbült és úgy érezte a lány megérti. Régóta nem mosolygott már ennyire őszintén és legnagyobb meglepetésére megdobbant a szíve, de ezúttal erősebben, mint anno Saori-val. Ezek szerint igaza volt hyung-jának és mégis szerelmet talál itt, ahol idegennek és elveszettnek érzi magát? Nem tudta, de annyi bizonyos volt, hogy társra talált, mégpedig olyanra, aki úgy tűnik megérti őt. 

- Ühm... bocsánat. - szólalt meg a lány. - Nem akartalak megzavarni.

- Ismered ezt a dalt? - kérdezte csillogó szemekkel. 

- Igen. - válaszolta a lány.  - Szeretem ezt a dalt. - mosolyodott el. - A családom szerint gyakran hallgattam korábban.

Sungje hirtelen nem értette a helyzetet. - Hogy érted ezt?

Jan nagyot sóhajtott, majd belekezdett a mondókájába. - Nemrég volt egy balesetem, amiben meghalt az egyik legjobb barátnőm és az orvosok szerint a trauma miatt nem emlékszem semmi. - nyelt egyet. - Amnéziám van. Két hónappal ezelőttig semmire sem emlékszem, kivéve a dalokat.

- Sajnálom. - komolyodott hirtelen el.

- Ugyan. - legyintett mosolyogva. - Jan vagyok.

- Én Sungje vagyok a Supernova-ból. 

- Örülök, hogy megismertelek. - váltott azonnal koreai nyelvre.

Sungje nagyot nézett. - Te tudsz koreaiul?

- Biztos korábbról maradt meg. - mosolyodott el ismét. - Ha szeretnéd csiszolhatok az angol tudásodon, de cserébe beszélsz velem koreaiul és japánul.

A fiú boldogan bólintott. - Rendben. 

A meghitt pillanatoknak egy ismerős hang vetett véget. - Hát itt vagy.

- Serena!

- Gondoltam lóghatnánk együtt, mielőtt táncra mész. - mondta a lány kicsit elszomorodva.

- Kijöttem levegőzni, hogy gondolkodhassak kicsit és így találkoztam Sungje-vel. - mutatott a fiúra, aki meghajolt.

- Helyes srác. - jegyezte meg Serena.

Jan csak bólogatni tudott, majd ismét elindult a fiú felé. Ahogy Serena hallgatta őket, rájött, hogy nem is angolul beszélnek és meglepő módon nagyon is egy hullámhosszon vannak. Telefonszámot cseréltek és elbúcsúztak egymástól. 

A nap hátralévő részében folyamatosan írogattak egymásnak és alig vártak a holnapot, hisz délután találkoznak majd. Vacsora és zuhanyzás után Sungje végül nem bírta ki és kikereste a lány számát a telefonjából, majd megérintette a képernyőt és már tárcsázta is a számát. Hatalmasat dobbant a szíve, mikor felvette a telefont és beleszólt.

Úgy beszélgettek, mintha gyerekkoruk óta ismernék egymást. Valahogy egyiküknek sem volt furcsa, hogy ennyire egymásra hangolódtak, hisz két elveszett lélek tökéletesen ki tudja egészíteni egymást. Lassan mindketten befeküdtek az ágyaikba és kényelmesen elhelyezkedtek. 

- Jó éjt, Jan. - köszönt el Sungje.

- Jó éjt, Sungje. - tette ugyanezt. - Szép álmokat.

Miután bontották a vonalat, letették maguk mellé a telefonjukat és be is takaróztak. Sungje elégedetten mosolygott még néhány percig, míg Jant szinte azonnal elnyomta az álom. 

2014. március 8., szombat

Bevezető ~ Monológok

Sungje monológja:
 
Sok dolog kavarog most a fejemben. Többek között néhány a dalainkból, amik megérintik az emberek szívét. Egy teljesen más országban, más kultúrával és nyelvvel mit tudnánk kezdeni a gyenge angol tudásunkkal? Egy nap, mikor ezen gondolkodtam, ismét megtörtént a csoda... szerelmes lettem egy amerikai lányba. Még mindig úgy érzem, mintha csak álmodnék, de hála Istennek ez a valóság és a többiek sem győzik mondogatni nekem. Pont akkor találtam rá, amikor a legnagyobb szükségem volt valakire, aki megért....






Jan monológja:

Ijesztő ez a világ. Ha nem találod benne a helyed, egészen kegyetlen is tud lenni. Számomra éppen ilyen volt... Egy trauma következtében elvesztettem az emlékezetemet és se a családomra, se a barátaimra nem emlékeztem, se arra, hogy ki is vagyok valójában. Az amnéziámon kívül a legjobban az fájt, hogy nem emlékeztem arra, akit elvesztettem, mégis éreztem a hiányát. Egyedül akartam lenni, ezért ahogy csak tudtam, a kedvenc helyemre futottam... Los Angeles-ben van egy eldugott kis nyugodt móló, ahová nem igazán járnak. Oda jártam gondolkodni, ám azon a napon nem voltam egyedül, mert volt ott egy ázsiai srác, aki azonnal megmozgatott bennem valamit......